Lendület Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport
 
A csoport elsősorban a fenotípusos plaszticitás jelenségével foglalkozik, tehát az egyedek azon képességével, hogy fenotípusukat a környezet megváltozásának függvényében tudják alakítani. Növények esetében régóta ismert, hogy kémiai védekezésük is pontosan és hatékonyan reagál a környezet változásaira. Hasonló, az állatok kémiai védekezésében megjelenő plasztikus válaszokról azonban meglepően keveset tudunk, annak ellenére, hogy ez az egyedek rátermettségére, a fajok közötti kölcsönhatásokra, a populációk demográfiai változásaira és a fajképződésre nézve egyaránt fontos lehet. A kutatócsoport gerinceseken, pontosabban kétéltűlárvákon teszteli, hogy az egyedek méregtermelése alkalmazkodik-e a környezetben található ragadozók, versenytársak és kórokozók jelenlétéhez. Lévén, hogy biogén és bioaktív mérgek kevéssé kutatott koktéljai állnak kutatásaink középpontjában, vizsgálatainkat az egyes méregösszetevők mezőgazdasági és gyógyászati alkalmazhatóságának irányába is ki fogjuk terjeszteni. A fenotípusos plaszticitással foglalkozó vizsgálatok mellett a fajok közötti és fajon belüli nemi erőszak okaival és következményeivel, állati személyiségek evolúciós hátterével, állatok szociális hálózatainak elemzésével, valamint több stressztényező kétéltűek korai fejlődése során kifejtett együttes hatásaival is foglalkozunk. Miközben csoportunk elsősorban alapkutatást végez, nagy hangsúlyt fektetünk eredményeink természetvédelmi és gyakorlati hasznosítására is.
 
 
 
 
 
 
Oldal nyomtatása